10. fejezet

A próba

3-kor már otthon voltam, persze az osztályfőnök egyből adta a drótot a lógásomról az igazgatónak, az igazgató meg a nevelőimnek. Stevet nem érdekli a sorsom, viszont Clar rendesen ki volt borulva. Sajnáltam is, de nem tudtam egy vállrándításnál többet tenni. Belebújtam valami kényelmesebb göncbe, és célba vettem a Kaulitz-garázst.

Az ikrek háza előtt álltam. A fekete vaskerítés – mint mindig – most is furcsa érzést keltett bennem, de már megszoktam. A garázsból már kiszűrődtek a hangok: a fiúk behangolják a hangszereiket.

-         Sziasztok fiúk – léptem be a helyiségbe, elpirosodott arccal.

Fel sem mertem nézni Billre, nagyon szégyelltem magam a suliban rendezett jelenetem miatt.

-         Szia, Sam – üdvözöltek, és meglepetésemre Billen sem látszottak a harag jelei.

-         Látom ma gyorsan ment a behangolás – ültem le Gustav dobja mögé.

-         Igen, ha Tom nincs itt valahogy zökkenő mentesen megy minden – nevetett Georg.

-         Tényleg… hol van Tom? – néztem kíváncsian a 3 fiúra.

Bill – aki eddig szemben állt velem – most egy 180 fokos kört tett és úgy csinált, mint akinek elhalaszthatatlan lenne behelyezni mikrofonját az állványba. Gustav és Georg csak egy grimaszt vágtak, ami azt sugallta, hogy ők sem tudnak semmit.

Nem kérdeztem Billt, ezután nem is hoztam szóba Tomot. Vártuk, hogy Tom betoppanjon sorainkba. De várhattuk. Nem jött senki, aminek az eredménye az, hogy ketten mérgesen, ketten pedig tanácstalanul mentek haza. Előbbi kettőt nem nehéz kitalálni: én és Bill. Az utóbbi kettő pedig a próbán megjelent 2 bandatag.

Szombat, végre egy kis nyugi. Szépen kinyitottam az ablakomat, hogy az egész éjszaka állott levegőt felváltsa a reggel csípősen hideg szellője. Lezuhanyoztam, és kivettem egy melegítőt a szekrényemből, majd elindultam a megérdemelt kakaómért.

-         Jó reggelt, Clar – köszöntem.

-         Neked is – nyomott egy puszit a homlokomra, én pedig habzsolni kezdtem a reggelimet – Nem akarlak felidegesíteni, Samanta, de a tegnapi viselkedésed nem tetszett.

-         Nagyon sajnálom, Clar. Nagyon bánt a dolog. Egyszerűen rossz napom volt – meglepődtem magamon, mert egy duci könnycsepp ült ki a szemem sarkába.

-         Jajj, kicsim, nem haragszom – ölelt át.

-         Köszönöm – öleltem vissza.

-         Na, mi ez a nagy lelkizés itt korán reggel? – vakarta a hátsóját Steve.

-         Steve – emelte meg a hangját figyelmeztetően Claris.

-         Oké, oké, nem szóltam, na – mondta és a hűtőbe nyúlva, kivette a tejet.

-         Köszönöm, nem akarok nektek zavarni, fel is megyek a szobámba – megfogtam a bögrém és nem is zavartam tovább.

-         Hát ezt meg mi lelte? – vonta meg a szemöldökét szemrehányóan a nevelőapám.

-         Jaj, Steve, ne legyél már ilyen – morcosodott el Claris.