Ejnye…

Egy pihe-puha fotelben ülök, a nappalimban. Az unokáim halkan játszanak a sarokban. Tegnap este óta nem jár más a fejemben. Csak Ő. A híradóban hallottam a halálát. Nagyon szép emlékeket idéztem fel, vele csupa jó volt az élet. Azonban a hírnév tönkretette a kapcsolatunkat. Nem tudott engem tovább titkolni, ezért kénytelenek voltunk elszakadni egymástól. A fájdalom kibírhatatlan volt, Ő pedig megígérte, hogy még találkozunk… soha nem láttam többé. Akkor még elhittem neki, majd az évek múlásával elillant a hitem. Találkoztam egy jó nevű üzletemberrel… mindenem megvolt: gyermek, férj, ház… Csak egy valaki hiányzott, még akkor is… most is. A férjem meghalt, már két éve. Rosszul esik kimondani, de nem fájt annyira, mint amikor Ő, egy utolsó intéssel felszállt a repülőre. Érzem, hogy a szívemet mardossa valami. Még mindig… Utálom a gondolatot, hogy hittem neki… hittem neki, hogy visszajön. Miatta kezdtem új életet, miatta voltam depressziós, miatta éltem. Mind miatta. Ő pedig itt hagyott engem. Pedig én küzdöttem… a semmiért. Egy képem van róla, a kis ládikámban. Ezt a képet szorongattam minden álmatlan éjjel… úgy, mint most.

A nagyobbik unokám félve fordult testvéréhez:

-         Nézd! A Nagyi sír!

Mintha meg sem hallanám. Gyöngyöznek tovább a könnyeim.

-         Ejnye, ejnye Bill Kaulitz – sóhajtok fájdalmasan – Tönkretettél!

Író: luna-hold

(Aláfestő zene: Celine Dion - My Heart Will Go On)