15. fejezet

Ezen is túl vagyok

Futó lépteket hallottam felém tartani, de abbamaradtak, én pedig hátrapillantás nélkül tovább gyalogoltam. Megmondom az igazat, valójában, szám sarkában egy diadalittas mosoly ült. Egyszerre esett rosszul és éreztem magamban egy kis kárörömöt. Jól esett egy picit végre, Tomot is bután, értetlen arccal látni. A nagy herce-hurcában elfelejtettem, hogy a jövő hét már őszi szünet, ezzel borultam az ágyba, kifújva a levegőt, amiben benne volt a nap összes szorongása és feszültsége.

-         Hol voltál megint az este? Mi? – keltem a földszintről jövő ordibálásra.

-         Mondtam már, hogy dolgozni – követte egy remegő hang.

-         Persze, én meg most jöttem a vándorcirkuszból! Most azonnal mondj el mindent! Hallottad? Nagyon nagy baj lesz, ha nem tálalsz ki! Szétverem azt a köcsögöt! Kihez jársz, mi? – ordított tovább.

-         Hányszor mondjam még el!? Senkinél nem voltam, én csak megkeresem azt a pénzt, amit megzabálsz! – bátorodott meg a nő hangja.

-         Igen? – nagy csattanást hallottam.

Kitágultak a szemeim, és lerohantam.

-         Mi a jó francot csinálsz? – álltam közéjük.

-         Te ebbe ne üsd bele a pofád, mert te is kapsz! – üvöltött rám a férfi.

-         Na gyere, úgysem mersz megütni – merészkedtem közelebb hozzá.

Kellett nekem bátorkodni. Kaptam is egy akkorát, hogy egy kicsit meg is inogtam, és a nyelvemre is ráharaptam, a számból pedig elkezdett ömleni a vér.

-         Te geci! – támadtam rá, de Clar lefogott.

-         Samanta, majd mi ezt elintézzük, menny fel a szobádba – próbált mosolyogni, de a sminke már rég szétmaszatolódott az arcán.

-         Azt hiszed, hogy hagyom, hogy ez a nyomorék pancser ezt művelje? – mutogattam az említett felé.

-         Kit hívsz te hogyan? – adott még egy sallert, jelzésként, hogy fogjam be.

Az orromból is eleredt a vér. Magyarul már az egész fejem vérben úszott. Higgadtan kezdtem:

-         Steve, én megértem, hogy ideges vagy, de talán nem így kellene levezetned az ideget, viszont ha te így, akkor én is! – gyors mozdulattal hasba könyököltem, és rohantam, ki az utcára.

-         Gyere vissza te kis ribanc! – kiáltott utánam, de amilyen sportos, nem bírt sokáig követni. Barátnő híján Billhez mentem.

-         Helo, Bill itthon van? – lehajtottam a fejem, hogy Kaulitz apuka ne lássa az arcom.

-         Fent van – mutatott az emelet felé, és kedvesen behúzott a házba.

-         Köszönöm, akkor én most felmennék hozzá.

-         Természetesen, menny csak! De remélem tudod, hogy…

-         Hogy még csak 9 óra. Igen, tudom – mosolygós hanggal tovább léptem.

Bill részlege felé tartva találkoztam egy nem kívánatos személlyel. Véletlenül felnéztem, ő pedig meglátta a horrorfilmekbe illő arcom.

-         Te jó ég, Csillagom, mi történt? – ijedt meg, és kapott a karom után.

-         Semmi – rántottam ki magam a szorításából, és berohanva Bill szobájába, kulcsra zártam az ajtót.

Hallottam, hogy halkan kopogott párszor, de megunta. Gondterhelten az ablaknak támasztottam a fejem és mély levegőt vettem: ezen is túl vagyok!